Pszichiátria:
A halálipar múzeum

Ez a korszerű múzeum 2005-ben, a CCHR nemzetközi központjában nyílt meg, és azt a tényt dokumentálja, hogy a pszichiátriai ipart a profit motiválja, és hogy az általa színlelt segítség gyakran halált okoz.

Több ezer törvényhozó, orvos, emberi jogi szószóló, egészségügyi szakember, diák és magánember látogatta meg a múzeumot, és használja az itt szerzett információkat arra, hogy tegyen valamit a saját befolyási körén belül, és ezáltal elszámoltassa a pszichiátriát a bűneivel és visszaéléseivel.

Most már online is lehetősége van megnézni, hogy a pszichiátria milyen ártalmas hatást gyakorol a fiatalokra és a társadalomra, illetve hogyan szivárgott be Hollywoodba és a művészeti iparba. Ez a befolyás hatalmas veszteséget eredményezett a művészetek több területén, így olyan tehetségek halálát, mint Kurt Cobain, Marilyn Monroe és Judy Garland. VIRTUÁLIS LÁTOGATÁS

Statisztikák

  • A pszichiátriai ipar bevétele évente közel 350 milliárd dollár, ugyanakkor a becslések szerint évi 100 000-nél is több páciens hal meg a világ pszichiátriai intézeteiben.
  • A világon 20 millió gyermek szed tudatmódosító szereket – olyan szereket, amelyek öngyilkosságot, ellenségességet, erőszakot, mániás viselkedést, cukorbetegséget, függőséget, szívrohamot, agyvérzést, sőt halált okozhatnak.
  • A pszichiáterek évente kb. 10 000 embert ölnek meg az elektrosokk használatával – 460 voltos feszültséget vezetnek át a pácienseik agyán.
  • A pszichiáterek és a pszichológusok legalább 250 000 nőt erőszakoltak már meg. A tanulmányok azt mutatják, hogy a pszichiáterek 10–25%-a szexuális erőszakot követ el a páciensein. Minden 20 áldozatból egy nagy valószínűséggel kiskorú.

CCHR

A halálipar múzeum címe:
Citizens Commission on Human Rights
6616 Sunset Blvd
Los Angeles, California 90028
A belépés díjtalan. Nyitva tartás: Hétfő–péntek: 10.00–22.00
Szombat–vasárnap: 10.00–18.00

Hozza el a barátait, családtagjait és bárkit, akinek tudnia kell az igazságot. Csoportokat is szívesen látunk. Körbevezetés előjegyzéséhez, kérjük, hívja a múzeumvezetőt a +1 (800) 869-2247-es telefonszámon.